Tiszafüredi Református Egészségügyi Gyermekotthon
Évek óta jó kapcsolatot ápol gyülekezetünk a tiszafüredi gyermekotthonnal. Gyülekezetünk több tagja patronálja a fogyatékos gyerekeket, ezzel nagy felelőséget vállalva magára. Több alkalommal ruhákat, játékokat és anyagi támogatást is adtunk az intézetnek, melyekért a gyerekek szeretetét kaptuk viszonzásul.
Az évek alatt több közös programot is szerveztünk, többek között a Budapesti Állatkertben, Repülőtéri Emlékparkban a Margitszigeten vagy éppen a Tropikáriumban, a budapesti fogaskerekű vasúton utaztunk a gyermekek és a mi örömünkre. Az alkalmak végén közös szeretetvendégség keretében búcsúztunk el egymástól.
A gyermekek 2010-dik évi látogatása képekben.
Az intézetről
A tiszafüredi Református Egészségügyi Gyermekotthon zömében súlyos fogyatékos, halmozottan sérült, kisebb részben pedig középsúlyos mértékben fogyatékos gyermekek ápolását-gondozását, teljes körű ellátását vállalta fel.
Az intézmény alapításának éve: 1936
Az intézmény fenntartója: Magyarországi Református Egyház Zsinata
Férőhelyek száma: 165 fő
Az ellátás körülményei: Az épületeket nagy udvar, park és gondozott kert veszi körül. Az egészségügyi alap- és szakellátás minden gondozott számára biztosított. Ez magában foglalja az intézményen belüli alap- és különböző szakellátást, így a fogorvosi, pszichiátriai, bőrgyógyászati, belgyógyászati és egyéb ellátást is. Mozgásterápiás szoba került kialakításra, mellette tornacsarnok, fény- és zeneterápiás szoba, logopédiai szobák, gyakorlóműhely, néptánc egészíti ki a széles körű és sokrétű gyógypedagógiai foglalkoztatást. A programok összeállítása és megszervezése úgy történik meg, hogy a gazdag kínálatból lehetőség szerint minden gondozott megtalálja a számára legkedvezőbb foglalkoztatási és fejlesztési formát.
A vallásgyakorlás lehetősége biztosított, és az intézményi élet szerves részét képezi. Zenés bibliaórák, közös éneklések, imádságok kerülnek megtartásra, emellett rendszeres a kapcsolattartás a helybeli gyülekezettel is. A kirándulások, üdülések, rendezvények látogatása,
hajókirándulások szervezése gyakori és kedvelt kikapcsolódási lehetőség, mely sok örömet szerez a gondozottnak. Az épületek külső és belső átalakítása, korszerűsítése, a parkok gondozása és kiépítése
fokozatosan és tervszerűen történik.
Cím/Elérhetőség:
5350 Tiszafüred, Temető u. 1.
Tel./fax: 59/511-381
E-mail: regyo@axelero.hu
Kapcsolattartó: Kiss Ella lelkipásztor
XVIII. kerületi PszichiátriaiGondozó
“Egyedüli reményem, ó Isten csak te vagy, jövel és nézz meg engem, magamra óh ne hagyj”
Ez a református ének maradt a legkedvesebb, az évek során a Kerületünkben lévő pszichiátriai otthon lakóinak. Régi lakóit közel 10 évvel ezelőtt, Mária-Pócsról költöztették a mai Ráday Gedeon utcában lévő önkormányzati intézménybe. Ma már idősek otthonaként is működik.
Minden hónap második, negyedik és (ha van ötödik) vasárnapján református istentisztelet van. Kezdetben L. Molnár István lelkipásztor úr látta el ezt a szolgálatot egészen 9 évvel ezelőttig, amikor is az Úr elhívását megértve én folytathattam.
Az alkalmak végén négyszemközti elbeszélgetésekre is sor kerül. Minél betegebb vagy sérültebb egy ember, annál inkább szomjúhozza Isten szavát, szeretetét. Így öt évvel ezelőtt elindultak a Biblia órák is, mely ma is heti rendszerességgel vannak megtartva. Fontos a betegek számára: milyen vigaszt, erőt ad, és mit is akar mondani ma az Úr, személyesen nekik, a Szentírás által. A nagyon sérültet is, akit betolnak egy kerekes széken, végighallgatják az alkalmakat s megnyugszik a lelkük: Valaki őt is szereti.
Igen, az élő Isten minden embert, minden teremtményét szereti és ma is képes csodákat tenni közöttük és bennük. Egyszülött Fiát egy kis szerény környezetbe engedte megérkezni e világra, és nem fényes palotába: hogy közel legyen minden szegény, elesett, sérült emberhez. A Bibliaórákra és Istentiszteletekre járó lakók – mert kialakult egy kis mag az évek során 18-20 emberből – ezt hiszik, ragaszkodnak Istenhez, várják az alkalmakat, szólnak másoknak is hogy jöjjenek és kérik hogy imádkozzam érettük.
Isten az aki munkálkodik közöttük és bennük, én csak hivatottságból és szeretetből megyek el, hogy szabad szolgálnom. Az Isten az, aki szól hozzájuk, számba adja a szavát, a szeretetét, a türelmét, hogy őket türelemmel meghallgassam egyenként az alkalmak után. Egy ilyen meghallgatás után azt mondta egy lakó, hogy számára egy egész családot pótoltam…azután minden alkalmon ott volt, és ma folyamatosan olvassa a Bibliát. Oldódnak az Isten szeretete által a félelmeikből, életük rossz élményeitől, sok-sok éve cipelt bűnöktől, nehézségekből… Ezt tapasztalják hogy jó, ragaszkodnak az Istenhez mert érzik, hogy Vele minden könnyebb.
A csoda pedig az, amikor egy dadogó ember elkezdett egyik Biblia órán szép folyamatos beszéddel imádkozni, s a többiek ezáltal is érezték Isten jelenlétét. Vagy amikor a hosszan tartó mély depresszióból egy beteg Istennek jó kedvvel adott hálát egy másik Bibliaórán és megköszönte Istennek a megtartott életét… Mindenért egyedül az Istené a dicsőség!
Karácsonykor mindig a Nagytiszteletű Úr hirdeti az Igét. Különleges alkalmak ezek. Ekkor a gyülekezet részéről sütemények, szaloncukrok, karácsonyi igés lapok és naptárak érkeznek a lakók számára és egy kicsit valóban családban érzik magukat, Istennek a nagy családjában.
Soli Deo Gloria!
Szabó Lászlóné
református diakónus